Homoszexuális jelenet a történelem előtti norvég művészetben: a bardali petroglifák

A steinkjeri Bardal farmon található az egyik legnagyobb sziklaművészeti komplexum – a bardali petroglifák (Bardalfeltet).

A petroglifa ősi emberek által kőbe vésett vagy faragott rajz.

Az egyik sziklán itt különböző korszakokból származó ábrázolások maradtak fenn – a kőkorszaktól a vaskorig. A későbbi figurák gyakran fedik a korábbiakat, ezért a kompozíció többrétegűnek tűnik. Összességében ez a komplexum egy feltételes „történetet” mesél el az i. e. 4000-től az új időszámítás kezdetéig tartó életről.

A bardali ábrázolásokat általában két típusra osztják: vadászati és mezőgazdasági témájúakra. A korai réteghez vadászjelenetek és állatfigurák – szarvasok, bálnák, tengeri madarak – tartoznak. A későbbi réteg hajókat, emberalakokat, lovakat és geometriai jeleket tartalmaz.

A felfedezés története és földrajza

A petroglifákat először 1896-ban írta le Knut H. Lossius pedagógus és régész. Az elkövetkező évtizedekben, körülbelül 40 éven át, az emlékmű felkeltette más szakemberek figyelmét is, és fokozatosan a szisztematikus kutatás tárgyává vált.

A komplexum körülbelül 11 kilométerre található Steinkjer városától. Stjørdallal együtt ez a terület alkotja Közép-Norvégia legnagyobb sziklarajz-gyűjteményét. Anders Hagen régész megjegyezte, hogy Bardal fekvése – hegyek, erdők és a tengerpart találkozásánál – különleges státuszt adhatott a helynek, és jelentőssé tehette az ősi vadászok számára.

A fő terület, a Bardal-1, a déli lejtőn található a hasonló nevű farm mellett, és a régió legnagyobbjai közé tartozik. Mérete 26 × 13 méter. A sziklát egy függőleges repedés osztja két részre; a nyugati oldalon közel 400 ábrázolást rögzítettek.

A földművesek ábrázolásai

Ezt a réteget az i. e. 1800–500-ra datált, bronzkori mezőgazdasági ábrázolásokhoz sorolják. A leggyakoribb motívum itt a hajó. Találhatók még lovak, spirálok és csésze alakú mélyedések.

A legnagyobb, 4,5 méter hosszú hajót 90 függőleges vonal díszíti, amelyek valószínűleg evezősöket jelölnek. Ez az egyik legnagyobb ismert hajóábrázolás Skandináviában. Abban az időszakban a vízszint magasabb volt, és a közelben egy sekély öböl húzódott. Ezért feltételezik, hogy Bardal különböző csoportok találkozási és kapcsolattartási helye lehetett. Maguk a metszetek valószínűleg a tengerészek azon vágyát tükrözték, hogy rögzítsék jelenlétüket ezen a területen.

A vadászok ábrázolásai

A vadászati ábrázolásokat tartják a legkorábbiaknak; összesen mintegy 50 maradt fenn belőlük. Vannak köztük szinte életnagyságú állatok: szarvasok, jávorszarvasok és még egy hatméteres bálna, valószínűleg egy csőröscet. Ezenkívül öt madárfigura és egy medveábrázolás is található itt.

Különösen érdekesek a ritka antropomorf figurák: egy 114 cm magas férfialak erekcióval, valamint két jelenet, amelyek valószínűleg azonos nemű anális szexet ábrázolnak.

Egy lehetséges homoszexuális jelenet

Az antropomorfok olyan ősi ábrázolások, amelyek emberi alakokra emlékeztetnek. Lehet fejük, karjuk, lábuk, de gyakran aránytalan formákkal vagy fantasztikus részletekkel – szarvakkal, farokkal, szárnyakkal – rendelkeznek.

Bardal egyik vadászati területén fennmaradtak olyan antropomorf ábrázolások, amelyeket körülbelül i. e. 4000–2700-ra datálnak. Ez az újkőkor, amikor a kohászat még nem érte el ezeket a földeket. Figyelemre méltó, hogy éppen ezt a töredéket nem fedték be a későbbi, földművelő korszakból származó rajzok.

A képek közül kiemelkedik három férfisziluett, amelyek a szarvasfiguráktól külön helyezkednek el. Körülöttük négy geometriai rombusz, négy madár, feltehetően kacsák, és egy szokatlan, pillangóra emlékeztető „szárnyas” antropomorf található. Ezen elemek közötti kapcsolat tisztázatlan marad. Ugyanakkor az antropomorf figurák összetettebbek és stilizáltabbak, mint a panel többi ábrázolása. Mindegyiknek megvannak a maga egyedi vonásai, ami vagy a létrehozás eltérő idejére, vagy különböző mesterek részvételére utalhat.

Két emberi figura látható a nemi aktus pillanatában. A kisebbik figurán kivehetők olyan vonalak, amelyek mellet vagy kart is jelezhetnek. A has alatt egy sor függőleges vonal figyelhető meg; ez talán a szeméremszőrzet feltételes ábrázolása.

A nagyobb, fej nélküli figura behatol a kisebbikbe. A pénisz helyzete anális kapcsolatra utal. A méretkülönbség ellenére a jelenet egységesnek tűnik: erőszakra utaló jelek nincsenek, a két alak mozgását pedig összehangoltként ábrázolták.

A pártól balra egy másik fej nélküli férfi látható erekcióval. Teste arányosabbnak tűnik, a mellette lévő két vonal pedig karokat jelezhet; az egyik valószínűleg a péniszhez ér, ami maszturbációt feltételez. Lehetséges, hogy ez a szereplő megfigyelőként működik közre, és a voyeurizmus elemét adja a jelenethez. Sokatmondó, hogy a szerző elkerüli a fej kidolgozását, és a test alsó részére helyezi a hangsúlyt, mintha szándékosan titkolná a résztvevők személyazonosságát.

Ugyanakkor a férfi és nő közötti szexuális kapcsolat leggyakrabban szemtől szembeni kontaktust feltételez, amelyet „misszionárius pózként” ismerünk. Ezzel szemben a „hátulról” történő póz gyakrabban fordul elő a homoszexuális férfiak körében.

Rituális férfi intimitás és tudományos értelmezések

1938-ban Gustaf Hallström régész azt feltételezte, hogy a rajzon egy férfi és egy nő látható. Azt is gondolta, hogy a nemi aktus itt hüvelyi, nem pedig anális. Ezenkívül Hallström felfigyelt a kisebb figura előtti két függőleges vonalra; az illusztráción ezek nincsenek festékkel kiemelve. Véleménye szerint ezek a vonalak egy harmadik résztvevőt jelölhettek, ami lehetővé tette a jelenet csoportos szexként való értelmezését.

A néprajzi adatok azt mutatják, hogy számos kultúrában a homoszexuális gyakorlatokat az életciklus részének tekinthették. Például a Pápua Új-Guineai sambia törzsnél létezik egy beavatási rítus, amelynek keretében az idősebb férfiak spermát adnak át az ifjaknak, és ezt a cselekedetet a felhatalmazásuk egyik módjának tekintik. Ebben a hagyományban a spermát a tejhez hasonlítják, a péniszt pedig szimbolikusan a fiatalabb generációt „tápláló” mellhez kötik.

Az 1990-es években Tim Yates régész azt feltételezte, hogy egyes skandináv sziklaábrázolások nem szokványos házassági jeleneteket, hanem férfiak közötti szövetségeket ábrázolnak. Elképzelhetőnek tartotta, hogy az ilyen motívumok a férfiasságot szimbolizálhatták, vagy az ifjakhoz kötődő beavatási gyakorlatok részét képezhették.

Ian Hodder brit régész is tanulmányozta a vadászó-gyűjtögetők sziklaművészetét, és a férfiasságról alkotott elképzelésekkel hozta összefüggésbe. Yates továbbfejlesztette ezt a megközelítést, felhívva a figyelmet a bunkósbotos és lándzsás harcos férfiképekre. Hangsúlyozta, hogy a kifejezetten nagyméretű falloszok az ilyen jelenetekben az erő további jeleként szolgáltak.

A homoszexualitás rituális formái valószínűleg számos történelem előtti közösségben létezhettek, bár ugyanakkor a norma határán lévő gyakorlatként is érzékelhették őket. A sziklaábrázolások, beleértve a bardali paneleket is, valószínűleg ilyen női részvétel nélküli és korlátozott hozzáférésű férfi rituálékat rögzítenek. Az ehhez hasonló értelmezések párhuzamra találnak számos modern, néprajzilag leírt példában.

Az európai történelem előtti művészetben a férfi szexualitást gyakran hangsúlyosan ábrázolták, míg női alakok jóval ritkábban fordulnak elő. Ez az arány arra utalhat, hogy a vizuális témák létrehozása és ellenőrzése nagyrészt a férfiaké volt. Ugyanakkor az a kevés jelenet, amely homoszexualitáshoz kapcsolódóként értelmezhető, aligha tükrözi közvetlenül a korabeli társadalmi valóságot. A melanéziai hagyományokkal és rituális gyakorlatokkal való összevetésben azonban az ilyen ábrázolások külön vizsgálatot érdemelnek.