Történelem előtti kettős fallosz az Enfer-szurdokból

A borítón – egy kisméretű, faragott szarvasagancs jogar látható, amely a felső paleolitikumban készült. Ez a kőkorszak kései szakasza, amikor az emberek már összetett szerszámokat, ékszereket és szándékos művészeti alkotásokat készítettek: figurákat, medálokat, metszeteket és barlangrajzokat.

A régészek ezt a tárgyat a „bâton percé” (kilyukasztott bot) típusba sorolják. Így nevezik azokat a hosszú csont- vagy agancstárgyakat, amelyeknek az alapjánál lyuk található, a felületükön pedig gravírozás. Általában csontból vagy agancsból készítik, hosszúkás formát adnak nekik, és faragással díszítik.

A jogart a 19. század végén találták meg a d’Abzac (franciául Grotte d’Abzac) barlang ásatásai során, az Enfer-völgyben, a franciaországi Dordogne megyében. A felfedezés után a Francia Nemzeti Régészeti Múzeumba került, ahol a mai napig őrzik.

A lelet korát nagyjából az i. e. 19 000 és 14 000 közötti időszakra teszik. Ebben az időben Európában vadászó-gyűjtögetők éltek: kisebb nomád csoportok, akik az állatcsordákat követve vándoroltak, vadon termő növényeket gyűjtöttek, és mindeközben fejlett művészeti hagyományt hoztak létre. Ékszereket készítettek, képeket faragtak csontba és agancsba, barlangok falait festették ki. Ez a jogar az úgynevezett mobilis művészethez tartozik – kisméretű tárgyakhoz, amelyeket magukkal vihettek: figurákhoz, medálokhoz, faragott csontokhoz és hasonlókhoz.

A jogar Y alakú. Az egyik vége két ágra válik szét. Mindkettő falloszt, azaz férfi nemi szervet formáz. A tárgy teljes hossza körülbelül 3,8 centiméter. Mindkét ágon gravírozott részletek láthatók: két vázlatos, sztereotipizált fallosz stilizált makkal, amelyek egymástól mintegy 120 fokos szögben ágaznak szét.

A „bâton percé” típusú jogarokra általában absztrakt mintákat faragtak: vonalakat, sávokat, egyszerű geometriai formákat. Néha állatábrázolások is előfordulnak. A falloszok az ilyen tárgyakon ritkák, a két fallikus végződés pedig egyenesen egyedülállóvá teszi ezt a jogart a hasonló leletek között.

A felületen lévő díszítés tetoválásra vagy hegtetoválásra emlékeztet. Más szóval, vagy a bőrön lévő rajzokhoz, vagy olyan hegekhez hasonlít, amelyek szándékos vágások és azok gyógyulása után keletkeznek. Valószínűleg ezek az elemek a férfi nemi szerv bőrén lévő tetoválásokat vagy hegeket utánozzák.

Értelmezések és jelentés

A jogar rendeltetése továbbra is tisztázatlan. A régészek az ilyen tárgyakat különbözőképpen magyarázzák: munkaeszközként vagy dísztárgyként. Néhány ilyen jogart például a lándzsák vagy nyilak nyelének kiegyenesítésével hoznak összefüggésbe. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ugyanazt a formát más-más helyen és időben eltérő módon használhatták. Ezért egy lelet értelmezését nem lehet gépiesen átvinni egy másikra.

Ez a jogar méretével és formájával tűnik ki. Hossza alig négy centiméter, formája pedig magát a kettős falloszt adja vissza. Ez megkülönbözteti a nagyobb, egyértelműen „munkaeszköz” jellegű jogaroktól. Ezért sok kutató arra hajlik, hogy ennek a tárgynak valószínűleg nem utilitáris, hanem szimbolikus vagy rituális jelentősége volt.

Mágikus tárgy. A későbbi kultúrákkal való analógia alapján ezt a jogart gyakran hasonlítják a római „fascinus”-hoz. Az ókori Rómában így nevezték a fallosz alakú kis amulettet, amelyet védelmezőnek tartottak. Talizmánként hordták gonosz erők, rontás és szerencsétlenség ellen; néha a nyakba akasztották vagy a házban helyezték el.

A paleolitikum és az ókori Róma között több ezer év telt el, ezért ilyen történelmi kapcsolatról nem beszélhetünk. A vizuális hasonlóság és a védelmező fallikus szimbólum általános eszméje azonban lehetővé teszi az óvatos összehasonlítást a képek szintjén.

Hatalmi szimbólum. Az értelmezések egy másik vonala ezt a tárgyat a státuszhoz és a hatalomhoz köti. Egyes kutatók feltételezik, hogy egyfajta „hatalmi jogarral” állunk szemben – egy olyan tárggyal, amely a tulajdonos különleges helyzetét hangsúlyozta a csoporton belül. Ebben az esetben a fallosz az erő, a státusz, a hatalom vagy a termékenység szimbólumaként működhetett.

A modern tudomány azonban nem tud megbízhatóan válaszolni arra, hogy akkoriban matriarchátus vagy patriarchátus létezett-e. A női alakok a felső paleolitikum művészetében – például a híres „paleolit Vénuszok” – egyértelműen fontos szerepet játszottak. A művészet alapján azonban lehetetlen biztosan rekonstruálni a hatalom megoszlását a társadalomban.

Ugyanez vonatkozik erre a jogarra is. Fallikus formája önmagában nem mutatja meg, hogy ki dominált a csoportban – férfiak vagy nők –, és hogy létezett-e ott egyáltalán merev politikai hierarchia. Ha más népekre vonatkozó néprajzi adatokkal hasonlítjuk össze, fallikus szimbólumok a legkülönbözőbb típusú társadalmakban is megtalálhatók.

Ezért a jogar fallikus formája önmagában nem ad megbízható támpontot arról, hogyan épült fel a hatalom e tárgy alkotóinál, és létezett-e náluk „hivatalos hatalom” a modern értelemben – tisztségekkel és szigorú hierarchiával.

Talán a jogar egy adott személy személyes tárgya volt. Ez lehetett a csoport legtapasztaltabb vadásza vagy a szertartások szakértője, egy feltételes „rituális szakember”. Ebben az esetben a tárgy státuszjelző szerepet tölthetett be, valami olyasmit, mint egy személyes totem.

Műfasz szexuális funkció. Van egy másik értelmezési vonal is, amelyre az LMBT-történészek – azok a kutatók, akik a múltat a szexualitás és a nemi szerepek sokszínűségét figyelembe véve tanulmányozzák – hívják fel a figyelmet.

Külön megvizsgálják a hasonló jogarok formáját és méretét, és megjegyzik, hogy néhány közülük valóban beleillik a dildók (műfaszok) kategóriájába. Álláspontjuk szerint helytelen lenne figyelmen kívül hagyni a legkézenfekvőbb vizuális magyarázatot. A logika itt egyszerű: ha egy tárgy formájában és méretében olyan dologra emlékeztet, amely szexre is használható, ezt a lehetőséget nem lehet eleve kizárni csak azért, mert valakinek kényelmetlen.

Ennek a verziónak a mellett néha az ősi sziklaművészetet is felhozzák. Abban valóban előfordulnak maszturbációt ábrázoló képek. Ezen az alapon egyes kutatók feltételezték, hogy néhány lelet maszturbációhoz vagy szélesebb körű szexuális gyakorlatokhoz kapcsolódhatott.

Azonban nem lehet minden ilyen jogart automatikusan „maszturbációs eszköznek” nyilvánítani. Ez túl leegyszerűsített értelmezés lenne, amely figyelmen kívül hagyja a rituális és társadalmi kontextust.

Ugyanakkor egy másik dolgot is el kell ismerni: bizonyos jogarok formája elméletileg lehetővé teszi a szexuális használatot. Nem zárható ki az a forgatókönyv sem, amelyben egy ilyen tárgyat két nő használhatott. Ez az egyik lehetséges hipotézis. De, mint a többi verzió, ez is bizonyíthatatlan: nincsenek forrásaink, amelyek egyértelműen megerősítenék éppen ezt a felhasználási módot.

Ma már nem lehet egyértelműen megmondani, milyen funkciót töltött be ez a jogar. Le lehet írni néhány valószínű forgatókönyvet, de egyiket sem lehet véglegesen bizonyítani. Valószínűleg soha nem lesz abszolút pontos válasz.