III. Vaszilij és Rettegett (IV.) Iván orosz cárok homoszexualitása

III. Vaszilij

III. Vaszilij 1505-től 1533-ig uralkodott az orosz államban. Uralkodását általában sikeresnek tartják. Ebben az időszakban az országban aktívan építettek kőépületeket, az államhoz csatolták Pszkovot, Szmolenszket és Rjazanyt, az ország pedig továbbra is lábadozott az Arany Horda függőségéből, a pusztításokból és a rablóhadjáratokból.

III. Vaszilij homoszexualitásáról pletykák keringtek mind az országon belül, mind annak határain túl. Ugyanakkor kétszer nősült.

Vaszilij első felesége Szolomonyija Szaburova volt. A házasságkötéskor a lány körülbelül tizenöt éves volt, maga Vaszilij pedig mintegy huszonhat. Egy akkori uralkodó számára ez kései házasságnak számított: az uralkodótól azt várták, hogy minél hamarabb szülessenek trónörökösei.

Vaszilij és Szolomonyija körülbelül húsz évig éltek együtt, de nem született gyermekük. A források és a későbbi elbeszélések ezt általában Szolomonyija meddőségével magyarázzák. Hosszú, sikertelen próbálkozások után Vaszilij kikényszerítette a válást. Ez nehéz feladatnak bizonyult: az akkori ortodox hagyomány szerint az uralkodó válásához komoly indokokra volt szükség, és ellenállásba ütközött az egyház részéről.

Körülbelül egy évvel a válás után Vaszilij újra megnősült – feleségül vette az akkor mintegy tizenhat éves Jelena Glinszkaját. Négy évvel az esküvő után a nő fiút szült, Ivánt, a leendő Rettegett (IV.) Ivánt, majd két évvel később egy második fiút, Jurijt.

A III. Vaszilij homoszexualitásáról szóló pletykákat az udvari erkölcsökre vonatkozó külföldi beszámolók is táplálták. Néhány európai, aki uralkodásának éveiben látogatott Oroszországba, arról írt, hogy divatban voltak a „nőies ifjak” a bojárok gyermekei körében. A bojárok gyermekei (gyetyi bojarszkije) egy szolgáló rend volt, közel az alsóbb nemességhez: földet és pozíciót kaptak katonai és állami szolgálatért cserébe.

E jelentések szerint a nagyfejedelem pártfogásába vette ezeket a fiatal férfiakat, juttatást és fizetést rendelt el számukra. Azon szerzők között, akik ilyen megfigyeléseket rögzítettek, ott volt a Szent Római Birodalom diplomatája, Sigismund von Herberstein is. Ő kétszer járt Oroszországban, és a látottakat, hallottakat a „Feljegyzések a moszkovitákról” című művében örökítette meg.

III. Vaszilij homoszexualitásáról az olasz Paolo Giovio (Paulus Jovius) is írt. Az ő beszámolóját azonban óvatosan kell kezelni: ő maga nem járt Oroszországban, és a követek, valamint az utazók elbeszéléseire támaszkodott.

„Őt is egy förtelmes bűn terhelte […], undorodott a nőktől, s ennek megfelelően a másik [nemre] vitte át bujaságát, mivel a moszkovitáknál gyökeret vert szokás szerint a görögök módjára meg van engedve az ifjak szeretete…”

— Paolo Giovio, olasz történész, III. Vaszilijről

Az interneten fellelhető kortárs cikkekben olykor még „szaftosabb” történetek is megjelennek: például az, hogy III. Vaszilij nem volt képes teljesíteni házastársi kötelességét anélkül, hogy ne lett volna jelen a palotaőrség egyik meztelen századosa (szotnyikja). Az ilyen történeteket azonban a történelmi források nem erősítik meg, és nyilvánvalóan későbbi kitalációknak tekinthetők.

III. Vaszilij magánéletéről fenntartásokkal kell beszélni. A homoszexualitásáról szóló pletykák eltúlzottak lehettek. Ugyanakkor Vaszilij első felesége, Szolomonyija valószínűleg valóban meddő volt.

Figyelembe kell venni a Moszkóviáról szóló külföldi leírások általános jellegét is. Az akkori európai szerzők Oroszországot gyakran „vad” és idegen államként ábrázolták. Ez a fajta optika felerősíthette az előítéleteket, láthatóbbá tehette a szokatlan részleteket, és arra ösztönözhette a szerzőket, hogy a legdurvább pletykákat adják tovább.

Mindazonáltal az összes bizonyítékot figyelembe véve nem lehet teljesen elvetni, hogy a homoszexualitás III. Vaszilij személyiségének része volt.

Rettegett (IV.) Iván és Fjodor Baszmanov

III. Vaszilij 1533-ban bekövetkezett halála után fia, Iván mindössze hároméves volt. Formálisan már ő számított uralkodónak, de ténylegesen nem tudta irányítani az országot, így a hatalom a régensekre szállt. A 16. század közepén az orosz államban ezt a szerepet egymást váltva vagy közösen a bojárok, Iván édesanyja és az egyház képviselői töltötték be.

1545-ben, amikor Iván betöltötte a tizenötödik életévét, elkezdte az önálló uralkodást. Két évvel később cárrá koronázták, és felvette a cári címet. Az európai megítélés szerint ez a cím közelebb állt a császárihoz.

„Szép külsejű.”

— Marco Foscarini velencei követ a 27 éves Rettegett Iván külsejéről

Önálló uralkodásának kezdetétől IV. Iván a hatalom központosítására és az állam megerősítésére irányuló reformokat hajtott végre. Alatta jött létre a reguláris sztrelec hadsereg. Megváltoztatta a közigazgatási, igazságszolgáltatási és adórendszert. Uralkodásának legnagyobb katonai sikerei közé sorolják Kazany és Asztrahán csatlakozását. Emellett az ő idejében alakultak ki a kereskedelmi kapcsolatok Angliával.

IV. Iván a saját kora mércéjével mérve művelt volt, sokat olvasott és írt, többek között verseket is.

„…ősi történelmünk egyetlen uralkodója sem tűnt ki olyan hajlandósággal és olyan képességgel, hogy beszéljen, vitatkozzon, szóban vagy írásban, a néptereken, az egyházi zsinaton, az elpártolt bojárral vagy a külföldi követekkel, amiért a szóbeli bölcsességben a rétor gúnynevet kapta.”

— Szergej Mihajlovics Szolovjov orosz történész, Rettegett Ivánról

IV. Iván házassági története bonyolult. Formálisan négyszer nősült, a nem hivatalos feleségek száma pedig egyes beszámolók szerint a hetet is elérhette. Jerome Horsey angol utazó, aki azt állította, hogy személyesen ismerte a cárt, azt írta, hogy Iván azzal dicsekedett: ezer lányt csábított el, és ezer saját gyermekének az életét oltotta ki.

Ugyanakkor olyan pletykák is keringtek, hogy Iván érdeklődése nem csak a nőkre terjedt ki. Szeretőjeként általában Fjodor Baszmanovot szokták megnevezni.

Fjodor Baszmanov előkelő családból származott. Apja, Alekszej Baszmanov kora ifjúságától kezdve vajdaként (katonai parancsnokként) szolgált Rettegett Iván alatt. Részt vett a cár legtöbb hadjáratában, beleértve Kazany bevételét, a krími hadjáratokat és a Narva környéki harcokat. A mai Orjoli területen található Szugybisce falunál vívott egyik csatában Alekszej hétezer fős csapatával visszaverte a hatvanezer fős tatár sereg támadását.

Fjodor felnőve maga is részt vett a hadjáratokban. Apjával együtt verte vissza a Rjazany elleni tatár támadást. 1555-ben Alekszej Baszmanov bojár lett, bekerült az arisztokrácia felső rétegébe, és a cár egyik bizalmi emberévé vált. Ő mutatta be Ivánnak a fiát. Hamarosan Fjodor is bojár lett, 1566-ban pedig megkapta a kravcsij (pohárnok) tisztséget.

A kravcsij a 16. században nem egyszerűen ételt felszolgáló udvaronc volt. Ez az egyik kulcspozíciónak számított, amely az uralkodó biztonságával volt kapcsolatos. A kravcsij felelt a cári asztalért, az ételek és italok ellenőrzéséért, az edényekért és a rendért, tehát a cár egészségéért és életéért. A mérgezéstől való állandó félelem miatt ezt a tisztséget csak a legközelebbi emberek kapták meg. Emellett jelentős kiváltságokkal is járt. Fjodor tulajdonába került Gorohovec városa, amely a mai Vlagyimiri területen található.

Fjodor Baszmanov egyben opricsnyik is volt. Az opricsnyina – egy sajátos irányítási és elnyomó rendszer volt, amelyet IV. Iván hozott létre a bojár arisztokrácia elleni harc érdekében, akiket árulással és összeesküvésekkel gyanúsított. Az országot két részre osztották: az egyik a cár közvetlen irányítása alatt állt, ezt nevezték opricsnyinának, a másik a megszokottabb rend szerint élt, but szenvedett a kobzásoktól, az erőszaktól és az opricsnyikok razziáitól.

A történészek vitatkoznak azon, hogy mi volt a fő mozgatórugó ebben a rendszerben – a cár félelme és gyanakvása, vagy egy tudatos kísérlet a régi elit megtörésére és egy új, személyesen hozzá hű elit létrehozására. Baszmanov története szempontjából azonban más a fontos: egy opricsnyik a terror gépezetén belül lévő személy volt, aki közel állt a cárhoz, és akit annak hatalma védelmezett.

„Olyannyira hajlamos a haragra, hogy amikor benne van, habzik a szája, mint egy lónak, és szinte megőrül; ebben az állapotban dühöng azokra is, akik az útjába kerülnek.”

— Buchaui Dániel (Daniel Printz von Buchau) követ Rettegett Ivánról

Fjodor Baszmanov a cár egyik legközelebbi emberévé vált. Nemcsak a kravcsij kötelességeit látta el, hanem IV. Iván parancsára részt vett bojárok kivégzésében is, és ő maga is irányított egyes katonai akciókat.

1568 nyarán a mai Lipecki területen található Dankovba küldték, hogy leszámoljon két vajdával.

„…a kravcsij Fjodor, aki szép arcú, de förtelmes lelkű volt, és aki nélkül Ioann (Iván) sem a lakomákon nem tudott vigadni, sem a gyilkosságokban kegyetlenkedni.”

— Nyikolaj Mihajlovics Karamzin orosz történész, Fjodor Baszmanovról és Rettegett Ivánról

Baszmanov nevéhez kötik Dmitrij Ovcsinyin herceg halálát is, akit a különböző beszámolókban Obolenszkij-Ovcsinyinnek vagy egyszerűen csak Ovcsinának hívnak. A cár megparancsolta a hercegnek a lakomán, hogy igyon ki egy nagy kupa bort „az uralkodó egészségére”, majd utasította, hogy menjen le a borospincébe, és igyon ott még, „amit csak akar, és amennyit akar”. A pincében Ovcsinyint már a cári kopók várták, amelyek széttépték őt. Ezt az epizódot egy német nemes írta le, aki tolmácsként szolgált az udvarban.

„Az ifjú Dmitrij Obolenszkij-Ovcsinyin herceget […] az egyik értesülés szerint azért végezték ki, mert összeveszett az ifjú Fjodor Baszmanovval, Ioann (Iván) kedvencével, és ezt mondta neki: »Én és őseim mindig haszonnal szolgáltuk az uralkodót, te pedig förtelmes szodómiával szolgálsz«.”

— Szergej Mihajlovics Szolovjov orosz történész

„Így tehát Ovcsina belép a borospincékbe azokkal, akik a zsarnok parancsára ilyen pazar lakomával készültek őt megvendégelni, és ott vártak rá a zsarnok által felkészített és betanított kopók, hogy amint Ovcsina herceg belép, megfojtsák őt. […] Titkos halálának oka pedig az volt, hogy a Baszman fiával, Fjodorral való veszekedések és szitkozódások közepette Ovcsina a szemére vetette azt a tisztességtelen cselekedetet, amelyet az a zsarnokkal szokott elkövetni. Nevezetesen, a zsarnok visszaélt ennek a Fjodornak a szerelmével, ő pedig mindenkit a zsarnok haragja alá szokott vonni. Ez volt az oka annak, hogy amikor Ovcsina herceg ezért leszidta […], Fjodor haragra lobbanva, sírva ment a zsarnokhoz, és megvádolta Ovcsinát.”

— Albert Schlichting, „Rövid elbeszélés a moszkvai zsarnok, Vasziljevics jelleméről és kegyetlen uralkodásáról” című művéből

Baszmanov közelsége a cárhoz megmutatkozott Filipp metropolita, az ország egyik legbefolyásosabb egyházi alakjának történetében is. Akkoriban a moszkvai és egész oroszországi metropolita volt az orosz egyház feje. Filipp nyíltan felszólalt Rettegett Iván elnyomásai ellen: egyes bojárok arra kérték, hogy járjon közbe értük a cárnál.

A kremli Uszpenszkij (Mária elszenderedése) székesegyházban tartott istentisztelet alatt a metropolita nyilvánosan arra kérte a cárt, hogy „hagyja abba a keresztény vér ontását”. IV. Iván nem állt le, sőt, fokozta a repressziókat.

Nem sokkal ezután, egyenesen az istentisztelet közben, Fjodor Baszmanov bejelentette Filipp metropolita megfosztását a méltóságától, azaz egyházi rangjától és jogköreitől. Ezután Filippet börtönbe zárták, majd később megfojtották.

A történelemben gyakran megesik, hogy azok az emberek, akik kivégzésekben és leszámolásokban vettek részt, később maguk is áldozatokká válnak. A Baszmanov család vége tisztázatlan maradt. Számos változat létezik a halálukról. Az egyik szerint az apa és fia a litván királlyal való összeesküvés és a cár elleni árulás gyanúja miatt kegyvesztetté vált.

„Alekszejt [Baszmanovot] és a fiát [Fjodort], akivel a nagyfejedelem paráználkodott (pflegte Unzucht mitzutreiben), megölték.”

— Heinrich von Staden, a Moszkóviáról szóló feljegyzések német szerzője

Andrej Kurbszkij, Rettegett Iván volt hadvezére, aki a Litván Nagyfejedelemségbe menekült, és onnan lépett híres levelezésbe a cárral, egy másik, még komorabb verziót is átadott. Szerinte Fjodor saját maga ölte meg az apját.

„…a démoni külső sötétség seregének vajdája, a cár szeretője, Fjodor Baszmanov saját kezével szúrta le apját, Alekszejt, a hírhedt hízelgőt, aki valójában mániákus volt, és pusztítója mind saját magának, mind a Szentorosz földnek. Ó igazságos Isten! Mily igazságosak, Uram, a te ítéleteid! Amit a testvéreinek készített, azt maga is hamarosan megízlelte!”

— Andrej Kurbszkij

Ezekben a szövegekben van egy érdekes részlet: a Kurbszkij vádjaira adott válaszaiban Rettegett Iván semmilyen módon nem reagált a „cár szeretője” megnevezésre. Groznij (Rettegett Iván) nem cáfolta egyenesen, és nem is vitatta meg a vádaknak konkrétan ezt a részét.

Egy másik változat szerint a Baszmanovokat Bjeloozeróba száműzték, a mai Vologdai területre, ahol kegyvesztettként haltak meg.

Így vagy úgy, 1571 januárjában Fjodor Baszmanov már halott volt. Ha abból indulunk ki, hogy 1566-ban nevezték ki kravcsijjá, körülbelül öt évig töltötte be ezt a pozíciót, és ez idő alatt végig a cár egyik legközelebbi embere maradt.

Fjodor halála után IV. Iván kolostori adományt tett érte és rokonaiért. Ez azt jelentette, hogy kifizette az istentiszteleteken történő állandó megemlékezést és az évenkénti „kisebbik tort” – egy szerény halotti lakomát.

„A 7091-es évben (1583) az Uralkodó Cár és nagyfejedelem, egész Oroszország ura, Ivan Vasziljevics Alekszej Fjodorovics Baszmanovért és fiaiért, Fjodorért és Pjotrért, örök megemlékezés céljából 455 rubelt adott, hogy évről évre megtartsák értük a kisebbik tort, amíg csak ez a szent kolostor áll.”

— „A Szent Szentháromság-Szergij Lavra történeti leírása”

Baszmanov az irodalomban és a moziban

Fjodor Baszmanov alakja az irodalomban és a moziban mindenekelőtt a Rettegett Ivánhoz fűződő kapcsolata révén rögzült.

Alekszej Tolsztoj (az orosz iskolai tananyagban is szereplő) „Szerebrjanij herceg” című elbeszélésében Baszmanovot a cár kegyenceként, tehetséges harcosként és romlott emberként ábrázolják. Ugyanott megjelenik viselkedésének demonstratív „nőies” motívuma is. A szerző azt írja, hogy „letnyikben, mint egy lány, úgy táncolt”. A letnyik – régi orosz női felsőruházat volt.

„– De vajon hol találna – folytatta Baszmanov, mintha saját arcátlansága is még inkább felingerelte volna –, hol találna nálam szebb szolgát? Láttál-e már ilyen szemöldököt, mint az enyém? Miben is különbözik ez a szemöldök a cobolyétól? Hát a hajam? Érintsd csak meg, herceg, tapintsd meg, hiszen selyem… igazán – tiszta selyem!

Undor tükröződött Szerebrjanij arcán. Baszmanov ezt észrevette, és úgy folytatta, mintha ugratni akarná vendégét:

– És a kezeim, nézd csak, herceg, mennyiben nem lányosak? Csak éppen ma kicsit feltörte a munka. Ilyen a természetem, semmiben sem kímélem magam!

– És valóban nem kíméled – mondta Szerebrjanij, képtelen lévén tovább türtőztetni felháborodását. – Ha mindaz igaz, amit rólad beszélnek…

– És mit is beszélnek rólam? – vágott közbe Baszmanov hamiskásan hunyorogva.

– Hiszen már az is elég lenne, amit te magad mesélsz; amúgy meg azt beszélik rólad, hogy a cár előtt, bocsáss meg Istenem, mint valami lány, letnyikben táncolsz!

A vér Baszmanov arcába szökött, de segítségül hívta szokásos arcátlanságát.

– És mi van akkor – mondta gondtalan képet öltve –, ha valóban táncolok is?”

— Alekszej Tolsztoj, „Szerebrjanij herceg” című regénye

Természetesen a cár előtti tánc jelenetét a történelmi források nem erősítik meg. De éppen ezt a művészeti motívumot használta fel Szergej Eisenstein (Eizenstejn) a „Rettegett Iván” című filmjében. A filmben, akárcsak Tolsztoj regényében, Baszmanov közelségét a cárhoz olyan utalásokon és feszültségeken keresztül ábrázolják, amelyeket rejtett homoerotikaként is lehet értelmezni.

Hasonló motívumok találhatók az 1991-es „Rettegett Iván cár” című filmben is. Az egyik emlékezetes jelenet ott Baszmanov letartóztatása, amikor a cár után kiáltja: „De hisz a bűneink, azok egyek!” Ez a mondat is a feltételezett közelségükre utal.