Cenzúrázatlan orosz folklór — válogatás Afanaszjev »Orosz titkos meséiből«

Kiválasztottunk három felnőtteknek szóló orosz népmesét, hogy megmutassuk: őseink folklórja sokkal szókimondóbb és merészebb volt, mint ahogy azt általában elképzelik. A megszokott mesebeli motívumok — a beszélő állatok és varázslatos átváltozások — mellett olyan témák is megjelennek benne, mint a testiség, a fajok közötti szex, az óriási falloszok, a kötözés és a homoszexuális motívumok.

Az 1860-as években Alekszandr Afanaszjev irodalomtörténész és folklórgyűjtő számos orosz népmondát jegyzett fel és dolgozott fel. Ezek a szövegek megmutatják, milyen sokszínű volt a paraszti képzelet, és milyen természetesnek számított a szexualitás ebben a közegben. A korabeli emberek nem kerülték el a szerelemről és a testről szóló beszélgetéseket, viccelődtek az intim helyzetekkel, és nyíltan kifejezték érzéseiket.

A bolond

Élt egy paraszt meg az asszony, és volt egy bolond fiuk. Az a fejébe vette, hogy meg akar nősülni és egy asszonnyal aludni, s egyre csak a faterját nyaggatta:

— Házasíts ki, apuskám!

Erre az apja így szól hozzá:

— Várj csak, fiacskám! Túl korai még téged megházasítani: a faszod még nem ér el a seggedig; majd ha elér a seggedig — na, akkor megházasítalak.

Erre a fiú kézzel megfogta a faszát, meghúzta, amilyen erősen csak tudta, megnézte — és tényleg igaz, egy kicsit hiányzik, hogy elérjen a seggéig.

— Igen — mondja —, még tényleg korai nekem nősülni, kicsi még a fasz, nem ér el a seggemig! Várni kell még egy-két évet.

Az idő csak telik, a bolondnak meg más dolga sincs, mint hogy nyújtja a faszát. És végül is célt ért, a fasza már nemcsak a seggéig ért el, hanem még túl is rajta, és mondja az apjának:

— Na, apuskám! Most már ideje megházasítani: a faszom már a seggemen is túlér! Nem lesz szégyen asszonnyal aludni; magam fogom kielégíteni, nem engedem idegenekhez!

Az apa azt gondolta magában: „Miféle értelmet is várhatnék egy bolondtól!” És azt mondta neki:

— Na, fiacskám! Ha a faszod ilyen nagyra nőtt, hogy még a seggeden is túlér, akkor nincs is miért megházasítani; maradj csak legény. Ülj itthon, és a saját faszoddal baszd magad seggbe!

Ezzel a dolog véget is ért.

A katona meg a póp

A katonának kedve támadt megbaszni a pópánét; mitévők legyenek?

Felöltözött teljes mundérba, fogta a puskáját, és beállított a pópához az udvarra.

— Na, atyám! Olyan parancs jött ki, hogy minden pópot meg kell baszni; tartsd a segged!

— Ah, szolgáló úr! Nem lehetne engem felmenteni?

— Még mit nem találsz ki! Hogy nekem kelljen felelnem miattad? Tolold le a gatyád gyorsan, és állj pucsítva!

— Könyörülj, szolgáló úr! Nem lehetne helyettem inkább a pópánét megbaszni?

— Hát, végül is lehetni lehet! Csak nehogy kitudódjon, mert abból baj lesz! De te, atyám, mit adsz cserébe? Én egy százasnál kevesebbet el nem fogadok.

— Fogadd el, szolgáló úr, csak segíts a bajomon.

— Na, eredj, feküdj be a szekérbe, magadra meg fektesd rá a pópánét, én felmászok, és mintha téged basználak!

A póp befeküdt a szekérbe, rá a pópáné, a katona meg felhajtotta az asszony szoknyáját, és elkezdte nyomni neki, ami csak kifért a csövön. A póp csak feküdt-feküdt, és felizgult; a póp fasza megfeszült; átdugta egy lyukon a szekéren keresztül, és csak meredezik, de olyan pirosan! A póplány meg nézte-nézte, és így szól:

— Ejha, szolgáló úr! Milyen hatalmas fasza van neki: az anyámat is, meg az apámat is teljesen átdöfte, és még a vége is csak kalimpál!

Faszok vetése

Élt egyszer két paraszt, felszántották a földjüket, és elmentek rozsot vetni. Arra megy egy öregember, odalép az egyik paraszthoz, és így szól:

— Adjon Isten, paraszt uram!

— Adjon Isten, apóka!

— Mit vetsz?

— Rozsot, öregapám.

— Na, Isten segítsen, teremjen a rozsod magasra és legyen tele szemmel!

Odalép az öreg a másik paraszthoz:

— Adjon Isten, paraszt uram. Te mit vetsz?

— Mi közöd hozzá? Én faszokat vetek!

— Na, akkor teremjenek neked faszok!

Az öreg elment, a parasztok meg elvetették a rozsot, elboronálták, és hazamentek.

Amikor eljött a tavasz, meg megjöttek az esők — az első parasztnak kikelt a rozsa, sűrű és magas lett, a másik parasztnak viszont mind csupa vörösfejű fasz nőtt ki, úgyhogy az egész földet elfoglalták: már lépni sem lehetett, csupa fasz volt minden! Kimentek a parasztok megnézni, hogy kelt ki a vetés; az egyiknek örült a lelke, mikor ránézett a földjére, a másiknak meg a szíve is elállt:

— Mit fogok én most kezdeni — gondolja —, ilyen ördögökkel?

Kivárták a parasztok — eljött az aratás ideje, kimentek a földre: az egyik elkezdte a rozsot aratni, a másik meg nézi — a földjén másfél rőfös faszok nőttek. Csak állnak a vörösfejűek, mintha pipacs virágozna. Na, a paraszt nézte-nézte, csóválta a fejét, és visszament haza; miután hazaért, összeszedte a késeket, jól megélezte őket, vitt magával cérnát meg papírt, és visszament a földjére, és elkezdte levágni a faszokat. Levág egy párat, beleteszi papírba, jól beköti cérnával, és beleteszi a szekérbe. Levágott mindent, és bevitte a városba eladni.

— Hadd vigyem el — gondolja —, hátha eladok legalább egy párat valami hülye libának!

Megy végig az utcán, és teli torokból kiabálja:

— Nem kell valakinek fasz, fasz, fasz! Vannak jó eladó faszaim, faszok, faszok!

Meghallja az egyik úrinő, küldi a szobalányt:

— Menj, kérdezd meg gyorsan, mit árul ez a paraszt?

A lány kiszaladt:

— Ide hallgass, paraszt úr! Mit árulsz?

— Faszokat, nagysád!

Visszamegy a szobába, és szégyelli megmondani az úrinőnek:

— Mondd már, te hülye! — mondja az úrinő —, ne szégyelld! Na, mit árul?

— Hát azt, nagysád, hogy a rohadék faszokat árul!

— Micsoda liba vagy! Fuss gyorsan, érd utol, és alkudj meg, mit kér tőlem egy párért?

A lány visszafordította a parasztot, és megkérdezi:

— Mit kóstál egy pár?

— Hát alku nélkül száz rubelt.

Amint megmondta ezt a lány az úrinőnek, ő azonnal elővette a száz rubelt.

— Nesze — mondja —, menj, és nézd meg, válassz ki valami jobbat, hosszabbat és vastagabbat.

A lány odaviszi a pénzt a parasztnak, és kérleli:

— Csak kérlek, paraszt úr, adj valami jobbat.

— Nekem mindegyik jól termett!

A szobalány elvett egy pár jó faszt, behozza és odaadja az úrinőnek; az megnézte, és nagyon megtetszett neki. Dugja oda magának, ahova kell, de nem mennek bele.

— Mit mondott neked a paraszt — kérdezi a lánytól —, hogyan kell parancsolni nekik, hogy működjenek?

— Semmit sem mondott, nagysád.

— Micsoda hülye vagy te! Menj, és kérdezd meg rögtön.

Újra a paraszthoz szaladt:

— Ide hallgass, paraszt úr, mondd meg, hogyan kell az árudnak parancsolni, hogy működni tudjon?

A paraszt erre azt mondja:

— Ha adsz még száz rubelt, megmondom!

A szobalány gyorsan az úrinőhöz:

— Így meg úgy, ingyen nem mondja meg, nagysád, hanem még száz rubelt kér.

— Egy ilyen jószágot kétszáz rubelért megvenni — nem drága!

A paraszt elvette az újabb százast, és azt mondja:

— Ha a nagysád akarja, csak mondja, hogy: „Gyí-gyí!”

Az úrinő rögtön lefeküdt az ágyra, felhajtotta a szoknyáját, és parancsolja: „Gyí-gyí!” Ahogy nekiestek mindkét faszok, s ahogy elkezdték nyomni, az úrinő már maga sem örült neki, de kihúzni őket nem tudja. Hogyan szabaduljon meg a bajtól? Elküldi a szobalányt:

— Menj, érd utol azt a kurafit, és kérdezd meg tőle, mit kell mondani, hogy abbahagyják!

A lány rohant, ahogy csak bírt:

— Mondd meg, paraszt úr! Mit kell mondani, hogy a faszok elengedjék a nagysádot? Mert a nagysádot már teljesen kikészítették!

A paraszt pedig:

— Ha ad még száz rubelt, akkor megmondom!

A lány hazaszalad, az úrinő meg alig élve fekszik az ágyon.

— Vedd ki — mondja —, a komódból az utolsó száz rubelt, és vidd annak a rohadéknak, de gyorsan! Mert már a halálomon vagyok!

A paraszt elvette a harmadik százast is, és azt mondja:

— Csak mondja, hogy: „Hőrr” — és mindjárt abbahagyják.

A szobalány berohant, és látja — az úrinő már teljesen eszméletét vesztette, és a nyelve is lóg —, így maga kiáltott rájuk:

— Hőrr!

Mindkét fasz rögtön ki is ugrott. Megkönnyebbült az úrinő; felkelt az ágyból, fogta és eldugta a faszokat, és elkezdett a maga örömére élni. Amint megkívánta, rögtön elővette őket, parancsolt nekik, és a faszok elkezdték a dolgukat tenni, amíg az úrinő el nem kiáltotta magát:

— Hőrr!

Egyszer az úrinőnek vendégségbe kellett mennie egy másik faluba, és elfelejtette ezeket a faszokat magával vinni. Ott volt vendégségben estig, aztán elunta magát: készülődött haza. Erre elkezdték kérlelni, hogy maradjon éjszakára.

— Semmiképpen sem lehet — mondja az úrinő —, otthon felejtettem egy titkos holmit, ami nélkül nem tudok elaludni!

— Hát ha akarja — válaszolják neki a házigazdák —, küldünk érte egy jó, megbízható embert, hogy épségben elhozza.

Az úrinő belement. Rögtön megbíztak egy inast, hogy nyergeljen meg egy jó lovat, menjen el az úrinő házához, és hozza el azt a bizonyos dolgot.

— Kérdezd meg — mondja az úrinő — a szobalányomat, ő tudja, hol van az a holmi elrejtve.

Az inas meg is érkezett, a szobalány kihozta neki a két faszt, mindkettő papírba csomagolva, és odaadta. Az inas a hátsó zsebébe tette őket, lóra ült, és elindult vissza. Az úton egy hegyre kellett felhajtania, de a ló lusta volt, és amint elkezdte nógatni: „Gyí-gyí” — azok hirtelen kiugrottak mind a ketten, és elkezdték őt seggbe baszni, a szolga még meg is ijedt!

— Micsoda csoda ez?! Honnan kerültek elő ezek az átkozottak?

A szolga már majdnem sírva fakadt, nem tudta, mitévő legyen! De aztán a ló elkezdett gyorsan lefelé ereszkedni a hegyről, így a szolga rákiáltott:

— Hőrr! — a faszok meg rögtön ki is ugrottak a seggéből.

Na, összeszedte őket, belevette a papírba, elhozta, és odaadja az úrinőnek.

— Na, minden rendben ment? — kérdezi az úrinő.

— A fenébe is velük — mondja a szolga —, ha az úton nincs az a hegy, a portáig is agyonbasztak volna!

A szerzőről és a könyvről

Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev (1826—1871) a szláv szellemi kultúra kutatójaként és folklórgyűjtőként vonult be a történelembe. Képzettségét tekintve jogász volt, de nemcsak a joggal és a hivatalos papírokkal foglalkozott. Érdekelte a sokáig csak szóban létező népköltészet is: a mesék, legendák, mondák és énekek.

1860-ban Afanaszjev kiadta az „Orosz népi legendák” című gyűjteményét. Ebben olyan történetek szerepeltek a szentekről és Krisztusról, ahogyan azokat az egyszerű emberek értették és mesélték. Az egyház és a cenzúra veszélyesnek ítélte a könyvet, és hamarosan be is tiltották: a népi elképzelések nem mindig egyeztek meg a hivatalos dogmával.

Afanaszjev legbotrányosabb munkája a „Titkos mesék” volt — egy orosz erotikus mondákat tartalmazó gyűjtemény. Tisztában volt azzal, hogy a 19. századi Oroszországban egy ilyen anyag nem menne át a cenzúrán, ezért a kéziratot Európába küldte. Ott a könyvet először csak halála után nyomtatták ki. Oroszországban csak 1992-ben jelent meg.

A kiadás mottójaként az egyik mese szavai szolgáltak: „Mitől kéne szégyenkezni? Lopni — az szégyen, de kimondani — az semmi, mindent szabad.”

Az összes mese elolvasható a Wikiforrásban.