Meleg vagy biszexuális volt Atatürk?

Ebben a cikkben először röviden áttekintjük Mustafa Kemal Atatürk életrajzát, személyiségét és rövid házaséletét. Ezt követően emlékiratokra, diplomáciai dokumentumokra és történelmi munkákra támaszkodva nyomon követjük a feltételezett homo- vagy biszexualitásáról szóló elmélet eredetét és alakulását.

Rövid életrajz és politikai karrier

Mustafa Kemal Atatürk a 19. század végén született, abban az időszakban, amikor az Oszmán Birodalom a modernizációval küzdött. Születésének pontos dátuma ismeretlen: a birodalomban különböző naptárakat használtak. Később ő maga 1881. május 19-ét jelölte meg születésnapjaként, összekapcsolva azt az 1919-es nemzeti felszabadító küzdelem kezdetével.

A Musztafa név arabul „kiválasztottat” jelent. A Kemal, azaz „tökéletesség” nevet a katonai iskolában kapta szorgalmáért. Az Atatürk – „A törökök atyja” – vezetéknevet 1934-ben kapta, miután elfogadták a családnévtörvényt, amely Törökország minden lakosa számára kötelezővé tette a vezetéknév használatát.

Az oszmán népszámlálások a lakosságot vallás, és nem etnikai hovatartozás alapján tartották nyilván. Mustafa Kemal családja muszlimként volt bejegyezve, és törökül beszélt. Apja Szalonikiből származott, anyja pedig nomád törököktől. Egyes történészek szláv vagy albán származást feltételeznek az apa részéről, de a többség töröknek tartja.

Az apja modern iskolába akarta adni a fiát, az anyja viszont egy hagyományos muszlim iskolába. Végül Mustafa mindkettőben tanult. 1888-ban, amikor a fiú hétéves volt, az apja meghalt. Anyja később újra férjhez ment. Ezt követően Mustafa, mivel már nem ő volt a legidősebb férfi a házban, elhagyhatta a családot a tanulás kedvéért.

Ifjúkorától kezdve vonzotta az európai katonai egyenruha. 1896-ban beiratkozott a monastiri (a mai Bitola) katonai iskolába. Három évvel később a konstantinápolyi (a mai Isztambul) Oszmán Katonai Akadémián folytatta tanulmányait. 1902-ben elvégezte az akadémiát, és beiratkozott a Császári Katonai Vezérkari Kollégiumba, amely a vezérkari tisztek kiképzéséért felelős felsőoktatási intézmény volt. Mire elkezdte katonai szolgálatát, mintegy 13 évnyi katonai oktatás állt a háta mögött.

Számos fronton harcolt. 1911–1912-ben részt vett a Tripolitániában Olaszország ellen vívott háborúban, 1912–1913-ban pedig a Balkán-háborúkban. Az első világháború alatt az oszmán hadsereg egyik kulcsfontosságú parancsnokává vált. 1915-ben Gallipolinál (Çanakkale) meghiúsította az antant partraszállását. Később a kaukázusi fronton harcolt az Orosz Birodalom ellen, a szíriai fronton pedig a brit csapatok ellen.

Az 1918-as fegyverszünet után, amely az Oszmán Birodalom tényleges kapitulációját és a győztes hatalmak általi megszállásának kezdetét jelentette, Mustafa Kemal felszólalt az ország felosztása ellen. 1919 májusában az oszmán hadsereg felügyelőjeként Samsunba érkezett. Formálisan a rend fenntartása és a csapatok leszerelése volt a feladata, a valóságban azonban elkezdte megszervezni a függetlenségi mozgalmat.

Egy évvel később Ankarában létrehozta a Török Nagy Nemzetgyűlést (parlamentet), mint a megszállt Konstantinápolyban működő kormány alternatíváját. 1920 és 1922 között Mustafa Kemal vezette a görögök és más intervenciósok elleni függetlenségi háborút. A győzelem az 1923-as szerződéshez vezetett, amely elismerte Törökország függetlenségét. 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, és Mustafa Kemal lett az első elnöke.

Elnökként átfogó reformokat hajtott végre. 1924-ben eltörölték a kalifátust. Az ország áttért az európai jogrendszereken alapuló világi jogalkotásra. 1928-ban bevezették a latin ábécét. Megreformálta az oktatást és kiterjesztette a nők jogait, jogi egyenlőséget és választójogot biztosítva számukra, még mielőtt ez számos európai országban megtörtént volna. Ezzel párhuzamosan zajlott az iparosítás, valamint a vallás és az állam további szétválasztása. Ezek a reformok ellenállásba ütköztek, különösen a konzervatív régiókban, és a lázadásokat a hadsereg verte le. A külpolitikában Atatürk a semlegességre törekedett.

Élete utolsó éveiben súlyos májzsugorban szenvedett. 1938. november 10-én Atatürk Isztambulban, a Dolmabahçe-palotában halt meg, amely akkor elnöki rezidenciaként szolgált.

Jellemvonások, életmód és nézetek

A kortársak Atatürköt közepes termetű – körülbelül 174 centiméter magas és nagyjából 75 kilogramm súlyú –, sportos testalkatú férfiként írták le. Világoskék szeme, széles válla, fejlett mellkasa volt, és megjelenése mindig ápolt volt. Európai öltönyt hordott, és tudatosan formálta az „új török” imázsát. Jellemében kiemelték a határozottságot, a népszerűtlen lépésekre való hajlandóságot, a karizmát, valamint a hanyagság és a hozzá nem értés iránti türelmetlenséget. Beszélgetés közben gyakran élesen félbeszakította partnereit, és sokat gesztikulált.

Közeli ismerősei visszaemlékezései szerint éjszakai ritmusban élt. Atatürk szívesebben dolgozott és vitatta meg az ügyeket késő este, keveset aludt, és órákig képes volt az asztalnál ülni, a jövőbeli reformokat és törvényeket elemezve.

Magáról így beszélt:

„Van egy vonásom, amely gyermekkorom óta megvan. Abban a házban, ahol éltem. Sohasem szerettem a nővéremmel vagy egy barátommal tölteni az időt. Gyermekkoromtól fogva mindig jobban szerettem egyedül és függetlenül lenni – és mindig így is éltem. Van egy másik vonásom is: sohasem volt türelmem semmilyen tanácshoz vagy intelmhez, amit anyám – apám nagyon korán meghalt –, a nővérem vagy bármely közeli hozzátartozóm a maga belátása szerint adott nekem. Azok, akik a családjukkal élnek, tudják, hogy balról-jobbról mindig akad egy csomó ártatlan és őszinte intelem. Csak kétféleképpen lehet velük bánni. Vagy figyelmen kívül hagyni, vagy engedelmeskedni nekik. Én úgy gondolom, hogy egyik módszer sem helyes.”

— Mustafa Kemal Atatürk

Rendszeresen fogyasztott alkoholt. Általában körülbelül fél liter rakıt – erős, török, ánizsos italt – ivott meg. Sokat dohányzott is, főleg cigarettát.

Atatürk szerette a zenét és a táncot, lovagolt, úszott, ostáblázott (táblajáték) és biliárdozott. Különösen érdekelte a zeybek nevű néptánc, a hagyományos török birkózás és a ruméliai – azaz a Balkánról származó – dalok. Szabadidejét leggyakrabban történelemkönyvek olvasásával töltötte. A kortársak kiemelték az éles, néha kemény humor iránti szeretetét és azt a képességét, hogy tudott nevetni saját magán is. Az állatokkal, különösen Sakarya nevű lovával és Fox nevű kutyájával, gondosan bánt.

A katonai iskolákban arab, perzsa és francia nyelvet tanult. Franciául folyékonyan beszélt. Az arab nyelvet olyan szinten ismerte, ami lehetővé tette számára a Korán önálló olvasását és értelmezését. A Katonai Akadémián a németet választotta második idegen nyelvként. Az angol beszédet megértette, de angolul lassan olvasott.

Vallási nézeteinek megítélése eltérő. Egyes kutatók szkeptikusnak, agnosztikusnak, deistának vagy ateistának tartották. A legtöbb szerző ezzel szemben a hithű muszlimok közé sorolta. Fogadott lánya visszaemlékezései szerint a csaták előtt imádkozott. Az 1920-as évek elején Atatürk nyilvánosan a „mi vallásunkról” beszélt, és hangsúlyozta Allah egységét és nagyságát. Egy 1933-as interjúban elutasította az agnoszticizmust, és kinyilvánította hitét az egyetlen Teremtőben. Ugyanakkor élesen kritizálta, hogy a nép nem érti a Koránt, és úgy vélte, hogy e könyv elmélyült olvasása oda vezethet, hogy a törökök elfordulnak az iszlámtól.

Házasság, válás és a nevelt család

Atatürk egyszer nősült. Egyetlen felesége Latife Uşakizâde volt, aki egy híres és gazdag szmirnai (izmir) hajótulajdonos családból származott. Európai oktatást kapott, sokat olvasott, remekül társalgott, és az élet legkülönbözőbb területei iránt érdeklődött.

1922. szeptember 8-án ismerkedtek meg, amikor a török hadsereg visszafoglalta Szmirnát a görög csapatoktól. Elutazása előtt Atatürk éreztette Latifével, hogy nem közömbös iránta, és így szólt: „Ne utazz el sehova. Várj meg engem.”

1923. január 29-én megkapta a nő családjának beleegyezését a házassághoz. Az esküvői ceremónia alatt Latife nem takarta el az arcát, bár az akkori szokások szerint a menyasszonyok ezt tették. Gesztusa a régi hagyományok elleni feltűnő kihívás volt.

Közvetlenül az esküvő után a házaspár nem ment a szokásos nászútra: közeledtek a parlamenti választások, és Atatürk visszatért az állami munkához. Később mégis elutaztak egy közös utazásra, de ennek politikai jelentősége volt. Atatürk nyíltan megmutatta feleségét az embereknek, élő példát kívánva mutatni a török nőknek az új viselkedési modellre.

Egyik utazásuk során, Erzurumban súlyos konfliktus támadt a házastársak között, és kapcsolatuk a szakítás szélére jutott. 1925. augusztus 5-én hivatalosan is elváltak. A házasság felbomlásának pontos oka máig ismeretlen maradt.

Latife leveleit és naplóit elzárták a nyilvánosság elől. A bíróság 25 évre megtiltotta publikálásukat. 1975-től levelezését a Török Történelmi Társaság őrizte. Amikor a tilalmi idő lejárt, Latife családja azt követelte, hogy ezeket az anyagokat továbbra se hozzák nyilvánosságra. Ezért családi életük részletei mind a mai napig rejtve maradtak.

Atatürknek nem született saját gyermeke. Létrehozott azonban egy nagy nevelt családot: nyolc kislányt és egy kisfiút vett magához, és nevelt fel.

Az Atatürk szexualitásáról szóló beszélgetések politikai és média kontextusa

A török hatóságok hivatalos szinten határozottan visszautasítanak minden olyan állítást, amely Atatürk feltételezett homoszexualitására utal. Alakja központi helyet foglal el az állami ideológiában. Törökországban külön törvény tiltja a személyét érő sértéseket; az ilyen megnyilvánulásokért akár tényleges börtönbüntetés is kiszabható.

Az országon belül ez a téma időnként a politikai küzdelmek eszközévé válik. A konzervatív vallási körök, Atatürk „homoszexualitására” célozgatva, a világi köztársasági projekt tekintélyét próbálják aláásni. Ebben a retorikában maga a homoszexualitás „normától való eltérésként” és a török kultúrától idegen jelenségként jelenik meg.

Törökországon kívül az ilyen vádak gyakrabban a törökellenes retorika részei, és a török nép sértegetését szolgálják. Görögországban és egyes balkáni országokban e sztereotípiák olykor Atatürkről szóló sértő kijelentésekben öltenek testet. 2007 tavaszán egy „Atatürk és a törökök melegek” feliratú görög YouTube-videó internetes konfliktust váltott ki: egy török bíróság döntése alapján Törökországban blokkolták a YouTube elérését. A tiltást később feloldották, a török sajtó pedig tudatos provokációval vádolta a görög felet. 2025 márciusában az AFP hírügynökség arról számolt be, hogy görög felhasználók tömegesen terjesztettek egy mesterséges intelligenciával készített képet a „meleg Atatürkről”, amelyen egy fekete férfit ölelt át.

2007-ben Belgiumban is hasonló botrány tört ki. A francia nyelvű Vallóniában kiadott „Küzdelem a homofóbia ellen” című oktatási segédanyag Atatürköt az „ismert melegek és biszexuálisok” közé sorolta. Törökország hivatalos tiltakozása után a belga tisztviselők elismerték a hibát. Elmondták, hogy a kiadvány összeállítói ellenőrzés nélkül használtak fel véletlenszerűen talált nyilvános internetes forrásokat.

De mit tudhatunk meg valójában erről a témáról az emlékiratokból, a kortársak tanúságtételeiből és a történészek komoly kutatásaiból?

Az Atatürk homoszexualitására vonatkozó érvek

Az Atatürk szexualitásáról folyó vita elsősorban az 1920–1930-as évek brit katonai és diplomáciai irataira, valamint emlékiratokra és életrajzokra támaszkodik. Egyes forrásokban már ezekben az években megjelentek a homoszexualitására vonatkozó állítások.

Brit hírszerzési jelentések Atatürk szexualitásáról

Az 1920-as évek eleji brit közigazgatás számára Mustafa Kemal sokáig olyan személy maradt, akiről viszonylag keveset tudtak. A konstantinápolyi megszálló parancsnokság törzse 1921 januárjában részletes jellemzést készített Kemalról. Ehhez egykori parancsnokának, iskolai és főiskolai társainak, egy konstantinápolyi ügynöknek és más informátoroknak az értesüléseit használták fel. Az áttekintés szerint Kemal szerény körülmények között élő családban született Szalonikiben, és katonai iskolában tanult.

Külön megemlítették az 1913-as szófiai katonai attaséként teljesített szolgálatát. A brit jelentések szerint ott „kicsapongásoknak” adta át magát, és nemi betegséget kapott. A jelentések szerzői azt állították, hogy ez a betegség „megvetést és undort oltott belé az élettel szemben”, megakadályozta a házasságkötésben, és „homoszexuális kicsapongásokba” taszította. Ugyanezek a jellemzések kiemelték, hogy a fronton vakmerően bátornak mutatkozott.

David Lloyd George brit miniszterelnök magánjellegű értékeléseiben még ennél is tovább ment. Kemalt pederaszta alkoholistának nevezte, és azt állította, hogy egy alkalommal Kemal londoni küldöttét szó szerint a szodómiából kellett kirángatni egy bordélyházban.

Különösen fontos szerepet játszott az Atatürkről alkotott brit elképzelések formálásában Charles Harington tábornok, a Törökország egy részét az első világháború után megszálló brit Fekete-tengeri Hadsereg parancsnoka. Harington egy jól szervezett információforrást irányított, amely viszonylag pontos adatokat gyűjtött Atatürkről az 1920-as évek elején. A cél gyakorlatias volt: megérteni, hogyan lehet Kemalt tárgyalásokra bírni.

Ugyanakkor Harington – sok brit diplomatával és miniszterrel ellentétben – nem táplált ellenségeskedést a törökökkel szemben a győzelmeik miatt. Stratégiáját a blöffre és a feltartóztatásra építette: demonstrálta az erő alkalmazására való hajlandóságot, de el akart kerülni egy újabb katasztrofális háborút. Megközelítése megkövetelte az ellenség megértését, sőt bizonyos tiszteletet is iránta, míg sok brit vezető „jelentéktelen és gonosz fajként” tekintett a törökökre, és dührohamot kapott Kemal céljai és sikerei miatt. Ezért jelentéseit nehéz csupán a személyes ellenszenvvel magyarázni.

Egy 1921. januári jelentésben Harington megismételte azokat a motívumokat, amelyek más katonai jelentésekben is felbukkantak: elmondása szerint a nemi betegség „látszólag megvetést és undort oltott Atatürkbe az élettel szemben, eltiltotta a házasságtól, és homoszexuális kicsapongásokba taszította, és kissé túlságosan is rabja lett az italnak, de mégis karizmatikus és tehetséges volt, az egyetlen megvesztegethetetlen vezető Törökországban, egy hazafi.”

Később A. L. Macfie brit történész, ezeket és más forrásokat elemezve azt írta, hogy fiatalkorában Mustafa Kemal valóban szexuálisan szabad volt, és nyíltan hencegett kalandjaival. Arra a kérdésre, hogy melyik tulajdonságot értékeli a legnagyobbra egy nőben, Macfie szerint így válaszolt: „az elérhetőséget”. Macfie megismétli azt a verziót, miszerint Kemal valószínűleg egy nemi betegséget kapott el 1913-as bulgáriai szolgálata alatt. Véleménye szerint ez a tapasztalat egy időre megvetést oltott Kemalba az élettel szemben, és ahhoz vezetett, hogy gyakrabban adta át magát annak, amit a brit katonai hírszerzés jelentése „homoszexuális bűnnek” nevezett. Ugyanakkor Macfie fenntartással élt, hogy ezek az információk könnyen származhattak Atatürk politikai ellenségeitől is, és kísérletek lehettek a lejáratására.

Rıza Nur emlékiratai: Atatürköt rajtakapták felesége unokaöccsével

A brit forrásokkal párhuzamosan Atatürk homoszexualitásáról szóló történetek terjedtek a török emlékiratokban is. 1929-ben Párizsban megjelentek Rıza Nur egykori miniszter visszaemlékezései. A Török Köztársaság első éveiben közoktatási, majd egészségügyi miniszter volt. Később éles konfliktusba került a kormánnyal, és 1926-ban elhagyta Törökországot. Sok kortársa elmebetegnek tartotta. Saját könyveiben Nur írt pszichológiai nehézségeiről, és neuraszténiásnak nevezte magát.

Emlékirataiban Nur elmeséli, hogy egyszer ő maga is beleszeretett egy ifjúba. A negyedik kötetben azt is állítja, hogy Mustafa Kemal szexuális kapcsolatot létesített Vedat Uşaklıgillel, felesége, Latife asszony unokaöccsével. Az ő verziója szerint Latife asszony szexuális aktus közben érte tetten őket, ami után botrány tört ki, amely válással végződött, magát Vedatot pedig a nagynénje állítólag végül a halálba hajszolta.

Ezt az epizódot Nur így írja le:

„Mint kiderült, a válóper előtt két-három nappal Latife, bátyja, İsmail, és Süreyya pasa lánya, Melahat, Ankarába utaztak. Çankayában voltak vendégségben. Abban az időben Mustafa Kemal mellett Halit Ziya fia, Vedat volt a titkár. Egy szép, bajusztalan ifjú. Egyik este, amikor már besötétedett, İsmail és Melahat kimentek az erkélyre. Látták, hogy Vedat ezt csinálja Mustafa Kemallal egy fa alatt. Hívták Latifét. Ő is látta. Hatalmas botrány tört ki. Latife azt mondta Mustafa Kemalnak: »Mindent láttam, mindent eltűrtem. Ezt már nem tudom eltűrni«. Gazi [azaz Atatürk] meglépett, és elment İsmet házához. »Azonnal elválok ettől a nőtől« – mondta. İsmet kora reggel összehívta a Minisztertanácsot. Döntést hoztak a válásról.”

— Rıza Nur, Mustafa Kemal Atatürkről

A továbbiakban Nur egy újabb történetet idéz fel, amelyben Atatürk állítólag a felesége húgára vetette ki a hálóját:

„Latife elmondása szerint abban az időben egyszer a húga vendégeskedett nála. Mustafa Kemal kikezdett a lánnyal. Kiszabadult a kezei közül és elfutott, berohant a nővére szobájába. Mustafa Kemal revolverrel a kezében lépett be a szobába. A nővér átölelte a kislányt, és testével védte. Mustafa Kemal lőtt, de szerencsére Bekir, a szolga, aki régóta Mustafa Kemal mellett volt és mindent tudott, megragadta a kezét, így a golyók célt tévesztettek; azt mondják, háromszor lőtt…”.

— Rıza Nur, Mustafa Kemal Atatürkről

A török történészek általában rendkívül szkeptikusan viszonyulnak ezekhez a történetekhez. İlber Ortaylı például Rıza Nur emlékiratait „történelmi értékkel nem bíró pletykáknak” nevezte. Ennek ellenére éppen ezek a szövegek továbbra is keringenek az interneten. 2013-ban Tuncay Tokat török blogger közzétett egy fotót Atatürkről a Facebookon a következő felirattal: „Atatürk meleg volt?”. Kifejtette, hogy „ezt a verziót” Rıza Nur könyvének negyedik kötetéből tudta meg. A poszt bírósági eljáráshoz vezetett.

Atatürk feltételezett szeretője, Halit Vedat Uşaklıgil, 1904-ben született Isztambulban, egy író fiaként. A háborúk után családjával sokat utazott európai városokban, különösen sokat éltek Bernben és Párizsban. Atatürk utasítására Vedat az Oszmán Bankból a Külügyminisztériumba került. Latife asszony az unokatestvére volt, és zongorista tehetségének köszönhetően lehetősége nyílt közelről is megismerni Atatürköt. Később diplomáciai szolgálatra küldték Londonba. 1937. december 3-án, mint az albán főváros nagykövetségének első titkára, gyógyszer-túladagolással öngyilkosságot követett el. Egy verzió szerint meggyilkolták.

Atatürk életrajzírói a „nőkbe vetett hit elvesztéséről” és az ifjak iránti vonzalomról

Hasonló motívumok találhatók a nyugati életrajzokban is. H. C. Armstrong brit életrajzíró a következőket írta:

„A reakció eredményeként minden hitét elvesztette a nőkben, és egy időre a saját neme iránt kezdett érdeklődni. […] Számos nyílt kapcsolatot alakított ki nőkkel és férfiakkal egyaránt. Vonzották az ifjak.”

— H. C. Armstrong, Mustafa Kemal Atatürkről

Armstrong könyve volt az első angol nyelvű életrajz Atatürkről. Még életében megjelent, és azonnal vitákat váltott ki. Egyes kritikusok realista életrajznak tartották, mások provokatív kitalációnak.

A következő jelentős brit életrajzíró, Patrick Balfour (Lord Kinross) ezt írta:

„A nők Musztafa számára csupán a férfias étvágy kielégítésének eszközei voltak, nem több; és az új élmények iránti vágyában nem utasította volna vissza az ifjakkal való futó kalandokat sem, ha alkalom adódik, és ha a hangulat – az Oszmán Birodalomnak ebben a biszexuális fin de siècle (századvég) korszakában – rátelepszik.”

— Patrick Balfour, Mustafa Kemal Atatürkről

Hasonló jellemzésekkel találkozhatunk a török író, İrfan Orga műveiben is. Vadászpilótaként szolgált Atatürk parancsnoksága alatt, majd három évet töltött Nagy-Britanniában katonai diplomataként, és ott beleszeretett egy ír nőbe. Mivel Törökországban akkoriban egy külföldi nővel való együttélés katonai bűncselekménynek számított, Orga lemondott, és Nagy-Britanniába költözött.

Később több könyvet is kiadott Atatürkről, és így jellemezte őt:

„Sohasem szeretett egyetlen nőt sem. Ismerte a férfiakat, és hozzászokott a parancsoláshoz. Hozzászokott a Tiszti Kaszinó zord bajtársiasságához, egy szép ifjú iránti rajongáshoz, a prostituáltakkal való futó kapcsolatokhoz.”

— İrfan Orga, Mustafa Kemal Atatürkről

***

Az Atatürk biszexualitásáról szóló verzió több forráscsoportra támaszkodik: brit jelentésekre, Rıza Nur emlékirataira és egy sor életrajzíró kijelentéseire. Mellette általában Mustafa Kemal Latife asszonnyal kötött rövid házasságát, valamint a memoár- és életrajzírók elbeszéléseit szokták felhozni.

Ennek a verziónak az ellenzői rámutatnak, hogy nincsenek megdönthetetlen dokumentumok vagy bizonyítékok Atatürk homoszexuális kapcsolatairól. A vele együtt dolgozó és mellette élő emberek számos visszaemlékezésében még csak utalás sincs ilyen kapcsolatokra. Ezért az akadémiai körökben az óvatos szkepticizmus uralkodik.