Homoerotika Taşlıcalı Yahyâ bég »A sah és a koldus« című oszmán költeményében

Több mint 480 évvel ezelőtt az Oszmán Birodalomban Taşlıcalı Yahyâ bég költő egy költeményt írt két férfi szerelméről – egy szegény ember szenvedélyének történetét egy előkelő szépség iránt. A 16. században, amikor Európában a hasonló cselekményekért üldöztetés és kivégzés járt, Yahyâ kifinomult, allegorikus verses formában írta le a férfi szerelmet, és tudomásunk szerint nem vonták felelősségre érte.

Ebben a cikkben elmeséljük „A sah és a koldus” című költemény történetét, és megvizsgáljuk, hogyan ötvözi benne Yahyâ bég az érzékit a spirituálissal, a homoerotikust a misztikussal.

A szerzőről és a költeményről

Taşlıcalı Yahyâ bég megközelítőleg 1498-tól 1573-ig vagy 1582-ig élt; életrajzi dátumairól nincsenek pontos adatok. A 16. század egyik legismertebb oszmán költője volt. Ifjúságát katonai hadjáratokban töltötte, és ez a tapasztalat érezhetően befolyásolta munkásságát. Verseiben gyakran támaszkodott a perzsa irodalom témáira és képeire, de újraértelmezte azokat, és önálló műveket hozott létre.

Egyik legismertebb műve „A sah és a koldus” („Şah u Geda”) című költemény. Ez egy szerelmes, allegorikus mesznevi, vagyis páros rímű kétsorosokból (bejtekből) álló vers. A cselekmény 48 kisebb fejezetre oszlik, és 1915 kétsorost tartalmaz. A költeményben megtalálhatók a hagyományos bevezető részek: fohász Istenhez, a próféta és az igazhitű kalifák dicsőítése, a szultánnak szóló panegirikus (dicsőítő ének) és egyéb kötelező elemek. A szöveg viszonylag egyszerű és gördülékeny nyelvezettel, a kora számára érthető oszmán-török nyelven íródott.

A fő cselekmény egy felismerhető, szinte realista 16. századi Isztambulban játszódik. A hősök nevei egyezményesek. A „sah” egy cím, szó szerint „királyt” jelent, a „geda” jelentése pedig „koldus”. Valószínűleg nem tulajdonnevekről, hanem típusalakokról van szó.

Mindazonáltal a történetírásban felmerültek találgatások az önéletrajzi felhangról. Egyes kutatók Gedát magával Taşlıcalı Yahyâval azonosítják, a Sah alakja mögött pedig egy valós udvari személyt, Ahmed béget sejtik, aki a szultán alatt az udvari kapuk őreként szolgált. E verzió keretében a költeményt a szerző személyes szerelmi kötődésének művészileg átdolgozott elbeszéléseként értelmezik.

Maga Yahyâ bég azt állította, hogy „A sah és a koldus”-t mindössze egy hét alatt írta meg, és a cselekményt nem kölcsönözte más könyvekből. Ugyanakkor a „király és koldus” motívuma már korábban is ismert volt a perzsa–türk irodalomban. Yahyâ bég azonban olyan kifejezett helyi színezetet és olyan érzelmi meggyőző erőt adott ennek a klasszikus történetnek, hogy a költemény a motívum egyik legsikeresebb megtestesüléseként híresült el.

A költeménynek tudomásunk szerint nincs teljes magyar fordítása. Angolul rövid összefoglalók és válogatott kétsorosok érhetők el. A teljes szöveg törökül olvasható.

A cselekmény ismertetése: A Sah és Geda szerelmi története

A főhős, Geda álmában egy gyönyörű ifjút lát, és azonnal beleszeret. Felébredve nem tud szabadulni ettől a képtől. Nem sokkal később, miközben barátaival az isztambuli Hippodromon sétál, Geda felismeri egy véletlen járókelőben az álmában látott ifjút. Szenvedély lesz úrrá rajta: földbe gyökerezik a lába, mélyeket sóhajt, és képtelen levenni róla a szemét. A barátok észreveszik a hirtelen változást a viselkedésében, de nem értik az okát.

Az ifjúról kiderül, hogy egy előkelő ember, akit Sahnk hívnak. Geda talál rá módot, hogy a tudtára adja a szerelmét, de viszonzásra nem lel. Az előkelő ifjúba szerelmes szegény ember története hamarosan beszédtémává válik a városban. Pletykák kezdenek terjedni a „szégyenről”. Amikor a Sah erről tudomást szerez, dühbe gurul, és úgy dönt, hogy Geda beszennyezte a becsületét. Megparancsolja, hogy űzzék ki Gedát a városból.

Ettől a pillanattól kezdve Geda számára a szenvedések időszaka kezdődik. A környezete szemrehányásokat tesz neki, és azt tanácsolják, felejtse el ezt a reménytelen vonzalmat, de ő képtelen megtenni. Geda belebetegszik a szerelmi bánatba, és az orvosok tehetetlennek bizonyulnak. Végül az általános elítélés nyomására és a Sah akaratából elhagyja Isztambult.

Száműzetésében Geda magányosan vándorol a kietlen tájakon, és a szerelemtől fokozatosan elveszíti az eszét. Elátkozza a gonosz nyelveket és azokat, akik a pletykákat terjesztették. Az elbeszélés logikája szerint ezek az átkok beteljesednek: ellenségeit katasztrófák érik, maga a Sah pedig hirtelen megbetegszik, mintha utolérte volna Geda siralmainak visszhangja.

Bár Geda távol él az emberektől, eljutnak hozzá a városi hírek. Amikor értesül a Sah súlyos betegségéről, együttérzést érez, és őszintén imádkozik kedvese felépüléséért. Egy meseszerű fordulatnak köszönhetően az ima hatásosnak bizonyul, és a Sah csodával határos módon gyógyulásnak indul.

Amikor Geda megtudja, hogy felépült, úgy dönt, hogy emlékezteti őt magára. Levelet ír, amelyben beszámol bánatáról, szerelméről és hűségéről. De a Sah, miután megkapja az üzenetet, továbbra is hideg marad. Hallgatása végleg megtöri Gedát. Bánata fokozódik, és szinte teljesen elveszíti az eszét. Éjszakánként egyedül bolyong, a Holdhoz és a Naphoz beszél, és a néma égitestekre bízza bánatát.

Eközben a Sah belső konfliktust él át. Egy napon lakomát rendez a kertben a kíséretével, és arra kér mindenkit, hogy meséljen egy tanulságos történetet. Miután meghallgatta a többieket, a Sah elmondja saját példázatát két ember titkos szerelméről. Valójában ez a Gedával való kapcsolatának burkolt elbeszélése. A Sah így ismeri el először – bár allegorikusan – ennek a szerelemnek a létezését. Ez a jelenet fordulóponttá válik: kifelé továbbra is tartja a távolságot, de a bizalmasok körében a tudtukra adja, hogy Geda története nem közömbös számára.

Megtudva, hogy a Sah nem teljesen közömbös, Geda úgy dönt, hogy visszatér Isztambulba, és megváltoztatja a külsejét. Rabszolgának álcázva magát érkezik a városba, átöltözik, és elvegyül az emberek között a rabszolgapiacon. Ekkoriban a Sah éppen új szolgát keres. A piacra dobottak között észrevesz egy ismeretlen rabszolgát, nem ismeri fel benne Gedát, és megveszi. Geda így csellel bejut a Sah házába, hogy kedvese közelében lehessen, de kénytelen eltitkolni kilétét.

A Sah házában Geda folyamatosan a közelben van, azonban nem mer felfedezni magát. A viszonzatlan szerelem és a színlelés kényszere még jobban aláássa az egészségét: súlyosan megbetegszik, és szó szerint elsorvad. Geda egyik barátja megsajnálja őt, próbál segíteni, és elrendez nekik egy találkozót. Egy nap, amikor a Sah az utcán lovagol, a barát kivezeti eléje a legyengült Gedát. A Sah meglátja a beteget, együttérzést érez, és a szolga iránti gondoskodás örve alatt próbálja támogatni. De továbbra is fél az elítéléstől. Észrevéve a környezetükben lévők pillantásait, a Sah azonnal türtőzteti magát, és közömbösséget színlel. Mégis, ez a rövid találkozás olyan nagy örömet okoz Gedának, hogy csodával határos módon gyógyulni kezd.

Amikor a rosszakaratúak tudomást szereznek a Sah és Geda közeledéséről, újabb intrikákba kezdenek. Elterjed az a hamis pletyka, hogy Geda nem bírta tovább a szenvedést, és öngyilkos lett. Amikor a Sah ezt meghallja, rémületet és mély bánatot érez, és ezzel akaratlanul is elárulja az érzéseit. Amikor kiderül, hogy Geda él, az átélt megrázkódtatás csak megerősíti a köztük lévő köteléket: a közös baj jobban összehozza őket, mint korábban.

Minden megpróbáltatás után a Sah mégis úgy dönt, hogy kettesben tölt egy kis időt Gedával. Egy éjszaka egyedül maradnak egy eldugott helyen, de a találkozás plátói marad. Geda zavarában nem mer a Sahra nézni, és áhítattal viseltetik iránta. A Sah megérti, hogy a túlzott nyitottság szégyent hozhat rájuk. Ezért reggel azt mondja: „Menj haza, és várj ott rám”. Geda reménykedve tér vissza, és elkezdi várni a megígért látogatást, de a Sah soha nem jön el. A végtelen várakozás Gedát ismét kétségbeesésbe kergeti: végleg elveszíti a kapcsolatot a valósággal, és már csak a találkozás álmának él.

A barátok látják, hogy Geda kimerült, és követelik, mondja el az igazságot a Sahhal való kapcsolatáról. Geda egy rohamában egy kitalált történetet mesél nekik: mintha a Sah éjjel titokban eljött volna hozzá, és hajnalig bort ittak, mulattak és boldogok voltak; de reggel Geda rájött, hogy mindez csak álom volt. Ez az epizód a romantikus reményének utolsó fellángolása.

Ezután a barátok gyengéden korholják Gedát, és útmutatást adnak neki: az embernek nem szabad tönkretennie magát a földi szerelemért; a szívét Isten felé kell fordítania, mert egyedül a Mindenható a megbízható kedves, míg a halandók iránti szerelem csak szenvedést hoz. A záró strófákban a szerző levonja a tanulságot: a földi, testi szerelem mulandó, és az igazi Szerelem az Isten iránti szeretet. A szenvedély kínjain keresztül Geda eljut az isteni szeretet felismeréséig.

Homoerotika a költeményben: jelenetek, motívumok, kontextus

„A sah és a koldus” azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy nyíltan és érzelmesen mutatja be a két férfi karakter közötti kötődést és szerelmet. Az oszmán klasszikus irodalomban egy ilyen fordulat szokatlan: a romantikus mesznevikben a központi páros általában férfi és nő volt.

Yahyâ bég tudatosan tér el ettől a kánontól. Az előszóban elégedetlenségét fejezi ki a heteroszexuális szerelemről szóló hagyományos költeményekkel kapcsolatban, és azt írja, nem tartja szükségesnek, hogy a nő iránti szerelmet dicsőítse. Ehelyett egy olyan cselekményt választ, amely egy férfi egy másik férfi iránti plátói vonzalmáról szól.

A költemény számos kulcsfontosságú jelenetét és képét a kutatók homoerotikus utalásként értelmezik.

A hősök első találkozása a városban szerelem első látásra. A férfi, Geda, azonnal beleszeret a gyönyörű ifjúba, a Sahba, és a szó szoros értelmében elveszíti az eszét a szépségétől. Az ifjú iránti ilyen emelkedett rajongás az akkori szerelmi költészet jellegzetes motívuma volt, és a „tekintet erotikájához” kapcsolódott. A költemény kontextusában ez nem csupán a szépség szemlélése, hanem a szenvedély fellángolásának pillanata. A kortársak ebben a jelenetben az ifjak rajongásának városi kultúrájára való utalást láthattak. Ismeretes, hogy a 16. században az isztambuli Hippodrom volt az a hely, ahol az előkelő férfiak szemet vethették a szép közrendűekre. Selim Kuru professzor azt írta, hogy az ilyen cselekmények a társadalmi valóságot tükrözték: az akkori évek jogi és moralista irodalma elítélte a „közrendűekkel” való kapcsolatokat, míg a költészet éppen ellenkezőleg, a népből származó fiatal, szegény férfiak iránti szerelmet dicsőítette.

Továbbá a szerző a Sah szépségét az oszmán líra hagyományos jelzőivel írja le: rózsa, ciprus, hold és mások. Ezeket a hasonlatokat általában a fiatal kedvesekre alkalmazták nemtől függetlenül. Ezen a hagyományon belül a „kedvest” gyakran androgün vagy hangsúlyosan férfias vonásokkal ruházták fel, a Sah külsejét pedig hibátlannak ábrázolják. Amikor ezek a képek egy férfi karakterre vonatkoznak, a szöveg homoerotikus színezete felerősödik. Különösen a kedves hangját a csalogány vagy a papagáj hangjához hasonlítják – édes és őrjítő.

A hős szenvedése a jóképű ifjú miatt szintén a keleti szerelmi irodalom klasszikus repertoárjára utal, amely széles körben jelen van a perzsa, köztük a szúfi költészetben is. A költeményben Geda „úgy szenved, mint pillangó a szerelem tüzében”, és szenvedélyének tárgya egy férfi. A környezete elítéli ezt az érzést: elhangzik, hogy „az emberek elkezdték őt szégyeníteni”. A szerző azonban nem ítéli el a hőst. Ellenkezőleg, esztétizálja és romantizálja a „betegségét”.

Arra törekedve, hogy közelebb legyen a Sahhoz, Geda csellel a megvásárolt szolgája lesz. Maga a szerelmes szolga motívuma a kedves mellett a keleti társadalmak azon gyakorlatával cseng össze, ahol a szép ifjú szolgák gyakran váltak gazdáik vonzalmának tárgyává. Itt a séma megfordul: nem az szolgál, akiben gyönyörködnek, hanem az, aki szerelmes. Az Oszmán Birodalom kultúrájában létezett a jóképű szolgák tartásának gyakorlata, és a korszak irodalma ezt meg is örökítette.

A csúcsponti epizód, amelyben a Sah és Geda kettesben maradnak, kimondatlan erotikus atmoszférával van telítve. Két fiatalember együtt tölti az éjszakát, lakomáznak és bort isznak. Bár az elbeszélés hangsúlyozza kapcsolatuk plátói jellegét, maga a helyzet intimmé van felépítve. Az oszmán költészetben a bor és az elzárt kert hagyományosan a szerelmi légyotthoz kapcsolódik. Ugyanakkor a szerző a jelenetet tisztán tartja: Geda annyira áhítattal viseltetik a Sah iránt, hogy „még csak rá sem néz a kedvesére”. De maga az a lehetőség, hogy két férfi egy éjszaka egyedül maradjon, a cselekményen belül egy merész homoerotikus intrikát teremt. Itt már nem a téren történő futó pillantásokról van szó, hanem egy valós intimitásról, még ha végtelenül visszafogottan is írják le.

A további konfliktus a pletykákra épül. A gonosztevők azt a történetet terjesztik, hogy Geda állítólag öngyilkos lett a Sah iránti szerelme miatt. Ez a fordulat tipológiailag közel áll az olyan tragikus szerelmi történetekhez, mint Laila és Madzsnun, vagy Rómeó és Júlia története, ahol a hősök a hamis híreknek hitelt adva pusztulnak el. A Sah, miután értesül Geda „haláláról”, nehezen viseli azt, és egy ilyen reakciót egy olyan érzés megnyilvánulásaként is lehet értelmezni, amely alááshatja „férfiasságát” a környezete szemében. A szégyentől való félelem, a szégyenletes szerelemről szóló pletykák és a kényszerű önmegtagadás jellemző a tiltott, köztük az azonos neműek közötti érzelmekről szóló történetekre. Ezzel a költemény behozza a tabusított vonzalom témáját.

A legtöbb modern kutató egyetért abban, hogy „A sah és a koldus”-ban kifejezett homoerotikus felhang található. A költemény tele van a hagyományos szerelmi líra szókincsével és képeivel, amelyeket gyakrabban az ellenkező nemű szenvedély tárgyához intéztek, de itt egy férfihoz szólnak. Geda a Sahot „kedvesnek” nevezi, „szerelmi tűzről” beszél, és szenvedéseit a romantikus diskurzusból megszokott kategóriákban írja le.

Ezen kívül a Sahot és Gedát úgy építik fel, mint egy klasszikus regény szerelmespárját. Egymást követő szakaszokon mennek keresztül: az első pillantástól a négyszemközti lakomáig, a feszültségtől és a féltékenységtől a megbékélésig. Összességében ez inkább egy szerelmi szenvedély történetéhez hasonlít, mint egy semleges baráti kötődéshez.

A költemény homoerotikáját tagadó olvasat

Létezik egy másik értelmezés is, amelyben a költemény misztikus-allegorikus jellege kerül előtérbe. Eszerint a Sah és Geda szerelme szimbolikus, és nem szabad úgy értelmezni, mint egy felhívást az azonos neműek iránti szenvedélyre a való életben. Ezen olvasat mellett több érvet is felhoznak.

Először is, a hősök szerelme idealizáltan plátóiként jelenik meg. Sem Geda, sem a Sah nem követ el bűnös cselekedeteket, és a kapcsolatuk tiszta marad. A szerző többször is hangsúlyozza az érzelmeik spirituális természetét: a hősök inkább szenvednek és beszélgetnek, mintsem a fizikai intimitásra törekednének. Ez lehetővé teszi kapcsolatuk összehasonlítását a szerelem szúfi ideáljával – azzal, amely „megtisztítja a lelket”.

Másodszor, a költeménynek egyértelműen didaktikus befejezése van. A hősök szenvedélye végül Isten iránti szeretetté alakul át. Ez a szúfi irodalom jellegzetes fogása, amelyben a földi szerelem egy szakasz az Isteni Szerelem megértésének útján. Ebből a szempontból a kedves, a férfi neme nem döntő jelentőségű: ez csak egyezményes, mivel a szúfi hagyományban Istent gyakran egy gyönyörű ifjúhoz, egy elérhetetlen kedveshez hasonlítják.

Ebben az olvasatban a történet allegóriaként funkcionál. A Sah Istent vagy az isteni szépséget jelképezi, Geda a kereső lelket, szerelmi viszontagságaik pedig a misztikus útját a szenvedésen keresztül a Mindenhatóval való egyesülésig. A költemény tehát nem az emberi „bűnös” szenvedélyről szól, hanem egy emelkedett misztikus szerelemről, amelyben a hősök neme nem mérvadó.

Valós homoszexuális kapcsolatokat modern értelemben a költemény nem mutat be. A hősök nem lépik át a plátói határt, és szerelmüket spirituálisként ábrázolják, nem pedig „alantasnak”. Az ilyen értelmezés mellett szóló közvetett érvnek tartják azt is, hogy a szerzőre nézve nem volt negatív következménye: a költeményt nem tiltották be, Yahyát nem üldözték, ellentétben például néhány európai szerzővel, akik homoszexuális szerelemről írtak. Ez arra utalhat, hogy a kortársak „A sah és a koldus”-t inkább irodalmi kísérletként és szúfi példázatként fogták fel, semmint egy botrányos vallomásként.

***

Egy olyan azonos nemű szerelemről szóló történet, mint a Sah és Geda története, nem vákuumban jött létre. Perzsiában és más muszlim országokban a férfiak férfiak iránti szerelmének témája hosszú irodalmi hagyományokkal rendelkezett, amely a középkori szúfi költészetig nyúlik vissza. A 16. századi Európában a nyíltan homoerotikus cselekmények a szigorú erkölcsi normák miatt ritkaságszámba mentek, bár burkolt formában ott is megjelentek. Perzsiában és az Oszmán Birodalomban erről nyíltabban lehetett beszélni, a misztika vagy a műfaji konvenciók mögé bújva.

Fontos figyelembe venni a 16. század tágabb kulturális kontextusát, mint a szerelem terén megmutatkozó paradoxonok korát. Egyfelől kialakul az „újkor szigora”: Európában kivégeznek a szodómiáért és üldözik a „bűnt”. Másfelől a reneszánsz kultúra és a párhuzamos folyamatok Keleten, többek között a Szafavida Iránban és a szulejmáni Oszmán Birodalomban, fokozott érdeklődést mutatnak az egyén, az érzelmek és a testi szépség iránt.

Ebben a kontextusban „A sah és a koldus” saját kora és saját irodalmi közege termékének tűnik. A költemény követi a perzsa–oszmán hagyomány kánonjait, amelyben a fiatal, jóképű fiú iránti szerelem megszokott téma volt. Yahyâ bég sajátossága másban rejlik: ezt a motívumot nem egy rövid versben fejti ki, hanem egy nagy terjedelmű romantikus eposz, lényegében egy két férfi szerelméről szóló keleti „regény” formájában. Európában ehhez fogható léptékű művek általában nem születtek: a legközelebbi párhuzamot a szonettciklusok és a drámairodalomban megjelenő utalások jelentették. Ebben az értelemben elmondható, hogy Yahyâ bég az Oszmán Birodalomban olyan típusú művet alkotott, amely az európai irodalomban csak évszázadokkal később jelenhetett meg nyíltan.

„A sah és a koldus” megmutatja, hogyan tudta az Oszmán Birodalom kultúrája esztétikailag formába önteni a tiltott témát, és egy egyszerre érzéki és spirituális, merész és visszafogott művet létrehozni. A költemény „kettős benyomást” kelt: egyszerre áraszt plátói és homoerotikus érzéseket. Ezért a szöveget többrétegű műként lehet olvasni. A felszíni szinten egy tiltott ifjúkori szerelem feszült története. A mélyebb rétegekben – tanítás a földi dolgok mulandóságáról, és arról, hogy az igazi Kedves az Isten.